A Szentháromság Isten imádása
Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének!
Ef 1,12.
Imádkozzunk!
Magasztalunk Téged Szentháromság és egy örök igaz Isten, dicsőítjük a Te
nevedet és meghajlunk Előtted tisztelettel. Valljuk, hogy Rajtad kívül
nincs más Isten, és valljuk, hogy nekünk szükségünk van Rád.
Látod azt, hogy életünk Nélküled üres és kietlen, boldogtalan és
értelmetlen. Hiába próbáljuk megtölteni ezzel-azzal, egy idő után mindenben
csalatkoznunk kell, és amiben korábban bíztunk, egyszer csak már nem tudunk
bízni. Kérünk Téged, hogy segíts bennünket arra, hogy hit által Rád
tudjuk Bízni magunkat, segíts, hogy be tudjunk Téged fogadni a szívünkbe és
az életünkbe, és add meg, hogy a te igazi imádóiddá lehessünk. Köszönjük
Néked, hogy Krisztus Jézusért tekintettel vagy reánk és most is itt vagy
közöttünk. Köszönjük Néked, hogy Szentlelked közöttünk jár és általa Te magad
vagy itt közöttünk Urunk. Kérünk Téged arra, hogy segíts szavadra
figyelni, szívünkbe fogadni, és segíts arra is, hogy követni tudjuk, amit
mondasz nekünk a hétköznapi életünkben. Kérünk, hogy ölelj bennünket
Magadhoz, vigasztald meg a gyászolókat, erősítsd a gyengélkedőket, örömükben
ne engedd, hogy elbízzák magukat azok, akik áldásokat tapasztaltak, kérünk,
hogy tarts meg minket józan állapotban, józan kegyességben, kérünk, hogy szólj
hozzánk úgy, ahogy arra szükségünk van a Te akaratod szerint! Köszönjük, hogy
meghallgatsz minket a te szent neved dicsőségéért! Ámen!
Igehirdetés
Kedves testvérek! Még adventben kezdtük el Isten imádásának témakörét
átgondolni, szeretném ezt folytatni ezen a mostani istentiszteletünkön is.
Ahogy emlékezhetnek a testvérek, eddig vasárnapról vasárnapra kiemelten az Úr
Jézus Krisztusnak az imádásával foglalkoztunk. Most azonban szeretném a
látókörünket tágítani.
Első kérdésünk: kit kell imádnunk? Nem csupán Jézus Krisztust, hanem vele együtt
az Atya Istent és a Szentlélek Istent is. Vagyis a Szentháromság Istent szükséges
imádnunk. Énekíróink az énekeskönyvbe írtak néhány
éneket, amelyek közül szeretnék néhányat a testvérek elé hozni.
Először is az Atyának az imádásáról, pl. a 250. énekünknek az első verse így
szól:
„Atya Úristen rólad vallást tészek
Dícséretedre szám és szívem készek
Te vagy az erős, ki tudtál az isteni
Szóddal semmiből mindent teremteni,
Mit fent s alant szemeink szemlélnek,
Általad vannak, mozognak és élnek."
Aztán olvasunk egy másik éneket, a 360. énekünknek az ötödik versét a Fiú
Istennek az imádásról:
„Áldunk s imádunk mindörökké téged
És dicsőítjük örök istenséged.
Jó vagy Uram, te igen irgalmas,
Pap és király vagy, kegyes és hatalmas.
A te érdemed a mi nyereségünk
Mennybemenésed élő reménységünk
Hogy minket is, mint örökségedben
Részeltetsz megnyert dicsőségedben."
A 377. énekünk a Szentlélek Isten imádásáról szól:
„Szentlélek imádunk mi téged, valljuk istenséged
Hisszük, hogy az új ember szíve saját kezed műve
Te vagy a hitnek mind szerzője, mind elvégezője
Te gyújtasz szívünkben világot, forró buzgóságot."
És aztán mintegy összefoglalva a 245. énekünkben Ráday Pál a
Szentháromságot magasztalja:
„Dicséret a Szentháromságnak, egy örök Istennek
Ki ura mindennek és teremtője a világnak
Csak övé legyen a dicsőség és a tisztesség
Dicséret légyen az Atyának,
Ki teremtett épen és takargat szépen
Szárnyai alatt hatalmának
Sőt gondot tart bűnös testemre és egész életemre.
Dicséret légyen a Fiúnak ki értem testé lett
És minden bűnt eltörlött
És hozzám nagy bő irgalmúnak
Jelenti magát az életben s ítéletben.
Dicséret légyen Szentléleknek
Ki engem megszentelt s magának pecsételt
És vígassága a híveknek, ki vezérelt
Az igaz hitre s örök életre.
Dicséret áldás, dicsőség, erő és hatalom
Örök birodalom, felmagasztalás és tisztesség
Légyen lelkemtől néked Isten
Mennyben és itten."
Ezek a mi énekeink csodálatos módon magasztalják az Atyát,
a Fiút és Szentlélek Istent, a teljes Szentháromságot.
Nekünk is, akik ma élünk Isten ugyanazt tanítja, mint amit
nekik is tanított így a szánkba illik az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek
Istennek, külön-külön is, de együtt is az imádása. Mi reformátusok különösen is
úgy tekintünk a mi Istenünkre, mint szövetséges Urunkra. A református
teológiában a szövetség gondolata nagyon fontos. Úgy tekintünk a
Szentháromság Istenre, mint aki szövetséget kötött velünk. A szövetségnek
külső jele a keresztség, amit mi is gyakorlunk. A szövetséget Jézus
Krisztusra, az Ő vérére, a golgotai keresztáldozata alapján köti velünk a Isten,
és ez a szövetség, amit velünk köt, és ami által Vele személyes kapcsolatba,
közösségbe kerülünk, ez a szövetség örök szövetség. Ezt a szövetséget Isten
mindhárom személye munkálja, mert az Atya Isten az, aki kiválaszt embereket
arra, hogy szövetséget kössön velük. A Fiú Isten az, aki
ezeket a kiválasztottakat megváltotta a golgotai kereszten
odaadott életével.A Szentlélek az, aki ezeket a megváltottakat elhívja, vagyis
igaz hittel ajándékozza meg őket, üdvözíti őket és megszenteli őket.
Tehát soha nem tévesztjük szem elől, hogy az
üdvösségünket a Szentháromság Istennek köszönhetjük! És bizony ezért nem
csupán Jézust, noha az Úr Jézust is, de együtt a Szentlelket és az Atyát
is
magasztaljuk és dicsőítjük.
Imádatunk tehát istenközpontú, Szentháromság igenlő imádat.
A második kérdés, amit fölteszek: miért imádjuk a
Szentháromság Istent?
Azért imádjuk Őt, mert Ő ezt akarja.
Isten, ahogy látjuk a bibliából, a történelemben azon munkálkodott, hogy
megváltson önmagának egy népet, amelyik Őt magasztalja, Őt dicsőíti, és
amelyik a jócselekedetekre igyekszik. Az Ő imádata lényege mindennek.
Az egyes ember, én magam és a testvérek is, akkor
találjuk meg az életünket, önmagunkat, az életünk értelmét, az igazi
boldogságunkat, amikor elkezdjük imádni Őt. Aki azt akarja, hogy mi imádjuk.
Imádásának másodlagos következménye az,
hog ettől boldogok leszünk, és sok áldás száll ránk.
De az elsődleges az, hogy imádjuk Őt. Ha valaki Az Efezusi levélből
még egyszer átolvassa ezt a nagyon hosszú igeszakaszt (voltaképpen majdnem egy mondat az
egész), akkor rájön, hogy Isten az idők
kezdete előtt már gondolt arra, hogy legyenek imádói a leendő emberiségben.
Kiválasztott minket a világ teremtése előtt Jézus Krisztusban, hogy legyünk
magasztalására az Ő dicsőséges lényének, vagyis legyünk az Ő imádói. Legyünk olyan emberek, akik nemcsak imádságban imádják Őt,
hanem legyünk olyan emberek, akik átadják a szívüket Neki, és így is imádják
Őt. Legyünk olyan emberek, akik követik a hétköznapi életben az Ő
útmutatásait, amelyeket az igében adott elénk és így is imádjuk
Őt.Erre választott ki minket a világ teremtése előtt Jézus
Krisztusban. Ezért jött el Jézus és ezért váltott meg minket, ahogy a 7. versben
aztán olvassuk.
Mindennek az a célja, ezt kétszer is megerősíti az apostol, hogy legyünk
magasztalására az Ő dicsőségének. Isten azt akarja, hogy Őt szívből jövően magasztaljuk.
Elismerjük Őt magunk fölött állónak, Urunknak, átadjuk Neki
a szívünket, egész valónkat, és kövessük az akaratát, amiben
megismertük.
Kedves testvérek, ha ezt tesszük, akkor lesz az életünknek értelme! A Westminsteri kiskáténak, az
angolszászok hitvallásának, a szerzői megértették ezt. Így kezdik
mindjárt az első kérdésben: Mi az embernek a fő célja? És a válasz rögtön
ez: Az ember fő célja ez, hogy dicsőítse az Istent és élvezze Őt örökkön örökké.
Az első az, hogy dicsőítse Istent. És nemcsak a földi
életnek a célja ez, hanem ha egy kicsit kitágítjuk a Westminsteri káténak a
feleletét, akkor azt kell mondjam, hogy az örök életnek is ez a célja. Akik az örök
életre jutnak a halál után, ha Istenhez kerülnek Jézus Krisztusban hívő
emberként távozva erről a földről, akkor az ilyen emberek az örökkévalóságban is
Istent fogják imádni. A Jelenések könyvéből olvastunk már több részt, akár az 5.
vagy a 7. részt elolvashatjuk, olyan világot tár elénk ott az apostol, amelyik a
szemünk előtt most rejtve van, mégis valóságos világ, a mennyek országa,
amiben egy dolog történik: Isten imádása. Ez az ember földi életének, de az örök
életének is az értelme.
Miért imádjuk Őt? Azért, mert Ő ezt akarja. Azért akár esztek, akár
isztok – mondja az 1Kor 10-ben az apostol – bármi mást cselekesztek mindent
Isten dicsőségére tegyetek!
A harmadik kérdés, amire választ keresünk: mikor imádjuk Őt?
Először is megértettük az előbbiekből, hogy az egész
életünknek az Ő imádásából kell állnia, de most azt hangsúlyozom, hogy
az Isten imádatnak kiemelkedő alkalma az istentisztelet. Ez az alkalom, amin
most együtt vagyunk.
A vasárnapi istentisztelet szervesen illeszkedik bele, egész életünk istentiszteletébe.
Ha ez a vasárnapi istentiszteletünk
valami olyasmi, aminek nem sok köze van a hétköznapi életünkhöz,
akkor az helytelen. Az az egészséges, hogy ha az egész életünk Isten imádata. Ha
Neki élünk, az Ő akaratát igyekszünk követni mindenhol, munkahelyen,
iskolában, szabadidőben, bármiben, és ilyen emberként jövünk el a templomba,
és itt is ugyanazt csináljuk, Őt imádjuk. Ilyen értelemben, ha szervesen
illeszkedik ez az istentiszteleti alkalom az életünkbe, akkor egészséges az
istentiszteletünk. Ha nem így van, akkor beteges az istentiszteletünk.
Amikor istentiszteletre jövünk testvérek
akkor tudatában kell lennünk, hogy istentiszteletünknek középpontjában Isten áll.
A református istentisztelet úgy van megszerkesztve, hogy
itt minden az Isten imádata felé terel minket. Amikor bejövünk
a templomba, megállunk a helyünkön és imádkozunk. Ilyenkor Istenhez
beszélünk, Jézushoz beszélünk és mondunk Neki
valamit. Amikor elhangzik az apostoli köszöntés – „Kegyelem néktek és
békesség Istentől a mi
Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól". Ez is az Úrhoz tereli gondolatainkat.
Aztán elhangzanak az énekeink. Ha az énekeinket figyelmesen énekeljük, és nem csak úgy nézegetjük az
énekeskönyvet közben, akkor az énekeink is a Szentháromság Istenhez
emelik szíveinket. Elfordítanak
önmagunktól, a világtól, az egyéb gondjainktól és Hozzá fordítják
gondolatainkat. Aztán jön a fohász, „istentiszteletünk megszentelése jöjjön a
Szentháromság Istentől". Aztán az imádságok, amik az istentiszteleten elhangzanak,
azok mind megint Isten felé terelik a gondolatainkat, mert akár magasztaljuk Őt,
akár hálát adunk Neki valamiért, Őt magasztaljuk és Neki
adunk hálát. És ha kérünk valamit az imádságban, Tőle kérjük azt.
Jó esetben az igehirdetés is Felé
fordít bennünket, mert az igehirdetésben sem a lelkész beszél, hanem,
mondom jó esetben, az igét magyarázza, Isten beszél hozzánk tulajdonképpen
nyomorúságos emberi szavakon keresztül vagy eszközein keresztül. Parancsol
nekünk valamit, int bennünket, szeretetéről biztosít bennünket, bátorít minket,
de Ő az, aki szól. Azért is vannak úgy elrendezve a padok a református
templomban, a testvérek azért ülnek úgy és én azért állok itt, és azért van
előttem az úrasztala, mert itt mindennek az Isten igéjére kell irányulnia, Isten
személyére kell irányulnia, még a „szemeinknek" is. Amikor a Mi Atyánkot
mondjuk, akkor közösen együtt imádjuk Őt, és tiszteljük meg azzal, hogy a
kéréseinket is Neki mondjuk el. Amikor úrvacsorázunk Jézus
Krisztussal találkozunk hit által. Amikor keresztelés van, szövetséget köt Isten
valakivel. Amikor adakozunk, nem az egyháznak adunk, hanem Neki adunk. Az
istentiszteletünk úgy van megalkotva, hogy teljes egészében körülötte
forogjunk. Úgy, ahogy mondom, jó esetben a hétköznapi
életünkben is, ugyanúgy itt is. Megint az énekeskönyvünket szeretném itt
felidézni, mert csodálatos, ahogy a mi énekíróink értették ezeket a dolgokat.
Azt mondja a 155. ének:
„Ó, Úristen légy közöttünk, kik imádásodra jöttünk.
Ó mely boldog ember az, ki Téged élő igaz
Egy Istent megismerhet és a te szent hajlékodban
Lélekben és igazságban dicsérhet és tisztelhet téged.
Ím bejöttünk nagy örömmel felséges Isten
A te szentidnek gyülekezetibe, a te templomodba, felséges Atya Isten.
Itt megállunk Teelőtted felséges Atya Isten
És igaz hitből áldozunk Tenéked.
Vallást teszünk Rólad felséges Atya Isten."
Lehetne idézni énekeinket. A régiek teljesen tudatában voltak és
értették azt a lényeget, hogy az istentiszteleten az Úr elé járulunk, és őt
imádjuk, Ő áll a középen. Óriási a kísértése annak, hogy az
istentiszteletre saját magunkért jövünk. Eljövök a templomba, mert nekem
kellene egy kis nyugalom, nekem kellene egy kis békesség, elsősorban nekem
kellene egy kis tisztaság, azt igényeljük, hogy egy kicsit Isten is körülöttünk forogjon...
Nem baj, hogy vannak ilyen személyes óhajaink, sóhajaink, panaszaink, de az
istentiszteletnek nem mi állunk a középpontjában.Ha az
istentiszteletnek Ő áll a középpontjában, meg fogjuk
kapni, amire szükségünk van, de azért mert Ő áll a középpontban. Nekünk Ő
miatta kell a templomba menni. Nem is egy másik ember miatt... Aki azért jön, hogy
találkozzon a szomszédjával, vagy nem tudom én kivel, régi barátjával, az elhibázza a dolgot.
Nem baj, hogyha valaki találkozni akar és találkozik is valakivel, akit szeret, akit
ismer, de elsősorban nem azért jövünk, hogy most itt egy jó kis parti legyen, kis
beszélgetésre nyíljon lehetőség valakivel, hanem elsősorban azért jövünk ide,
hogy az Urat imádjuk. A Szentháromság Isten előtt tiszteletünket tegyük, és
hódolatunkat tegyük, mégpedig nemcsak egyenként, hanem mint közösség.
A templomban az a csodálatos, hogy itt megállnak, idősek, fiatalok, gyerekek, minden
korosztály együtt, odafordul Istenhez. Otthon nem tudjuk ezt megcsinálni, mert
otthon csak egyedül vagyunk vagy a férjünkkel esetleg a gyerekünkkel. Az is
egy kis gyülekezet és annak is a középpontjában az Úrnak kell állnia, és az Ő
imádásában kell eltelnie a mi életünknek. De azért mégis más, mint amikor
vasárnap összejövünk, sok család, sokféle ember, sokféle háttérből, sokféle
munkából, eljön, és mindenkit az köt össze, hogy megállnak az élő Isten előtt és
imádják Őt. Mondom jó esetben egész életük egy külön istentisztelet, de ez egy
különálló, egy rendkívüli, egy kiemelkedő alkalom, amikor imádjuk Istent és hódolunk az
Úr előtt. Ráadásul testvérek, ha alaposan megfontoljuk ezt, akkor odáig
is eljutunk, hogy mikor mi itt összejövünk, hogy imádjuk Istent, akkor nem
pusztán csak mi vagyunk itt együtt. Hanem mondhatjuk azt is, hogy a mi
gyülekezetünk – mint egész – beleilleszkedik a nagy láthatatlan egyháznak a
keretébe. Ezen a mostani vasárnapon más helyeken is összejönnek hívő,
istenfélő kegyes emberek és ők is ugyanúgy, mint ahogy mi is, imádják Istent.
Mi ezekkel az emberekkel nem vagyunk fizikális kapcsolatban, de lelkiekben
mégiscsak kapcsolatban vagyunk velük, mert a Szentlélek Isten összeköt
bennünket ővelük is. Nemcsak magyarországi istentisztelőkkel vagyunk egyek,
hanem kárpátaljaiakkal, erdélyiekkel, felvidékiekkel, amerikaiakkal,
mondhatnánk mindenféle emberrel, aki ma istentiszteletet gyakorol az egész
Földön, magyarokkal és nem magyarokkal is. Mi nem látjuk őket, ők sem
láthatnak minket, de Isten látja az egészet. Sőt testvérek, amikor itt
összejövünk, akkor nemcsak mi vagyunk itt együtt és mellettünk az összes keresztyének az egész Földről,
akik Istent imádják, hanem
itt vannak a mennyei, dicsőséges egyháznak a tagjai is, akik már a mennyben vannak, és ott
magasztalják az Istent. Amikor mi
imádjuk az Urat, akkor együtt imádjuk Mózessel, mert Mózes imádja
az Urat. Amikor éneklünk, együtt éneklünk Pál
apostollal, Ábrahámmal, Ádámmal és Évával. Együtt éneklünk velük,
testvérek. Ez egy csodálatos dolog, hogy mi nem látjuk ezt a mennyei egyházat,
úgy nevezték a reformátorok, hogy az eclesia triumfans, a győztes egyházat, mi
még itt vagyunk a földön az eclesia militans, a harcoló egyház tagjaiként, mi
még küzdünk a sátánnal, a világgal, önmagunkkal. Ők már nem küzdenek, ők
már győztek. De ez a kettő, ez egy. Egy csodálatos dolog, testvérek, hogy mi,
amikor itt vasárnapról vasárnapra istentiszteletre összegyűlünk, akkor milyen
sokan vagyunk és ilyen rendkívüli társaságban! Sokkal többen vagyunk, mint amikor mi itt körülnézünk, és amennyit
látunk, 120-an vagy 130-an. Megszámlálhatatlan sokaság ez, amelynek egy kis
része vagyunk. Imádjuk az Urat.
Végül testvérek, szeretnék még arra a kérdésre is válaszolni, hogy ki
indít minket arra, hogy Istent imádjuk?
Nyilván tudjuk a választ: Ő maga.
Mondjuk is a 164. énekünkben a Kegyes Jézus itt vagyunk kezdetű énekünknek a 3.
versében: Indítsd lelkünk készségre –Te - indítsd a lelkünk neved imádására. Ha
Ő nem jön a segítségünkre, nem tudjuk Őt imádni. Sőt, nem hogy nem tudjuk Őt
imádni, hanem nem tudunk mást, mint Őt lebecsülni.
Megadni Neki a dicsőséget, odaszánni Neki magunkat, teljes szívünket és
lelkünket a rendelkezésére bocsátani, alávetni magunkat annak, aki annyira
szeretett bennünket, hogy az Ő fiát adta értünk- nos, erre magunktól nem vagyunk képesek!
Nem tudjuk Őt imádni, mert
természetünk szerint, ellenségeskedünk Vele szemben.
Arra is készek vagyunk, hogy helyette mást imádjunk. Imádjuk a pénzt, imádjuk
önmagunkat, imádunk egy másik embert, imádjuk a hasunkat meg egyéb
dolgokat, de arra, hogy Őt imádjuk, nem vagyunk készek. Természetünk szerint
meglopjuk az Ő dicsőségét, és másnak adjuk azt, amivel Neki tartozunk.
Megrabolni Őt, erre képesek vagyunk, de Őt imádni, erre nem. Magunktól
nem. Milyen csodálatos, hogy Ő maga eljön, amikor még otthon
vagyunk és indít minket arra, hogy jöjj el az én imádásomnak
rendkívüli alkalmára, a vasárnapi istentiszteletre. Vagy kicsit tágabb értelemben,
nem Ő az, aki arra indított bennünket, hogy az egész életünket Neki adjuk és
legyünk mi az Ő dicsőségének magasztalására? Nem Ő munkálta ezt bennünk?
Dehogynem! Az Ő munkájának eredménye az, hogy egyszer csak az Ő imádói
között vagyunk. Isten elvezet minket Jézus
Krisztushoz, az Ő Szent fiához. Megmutatja nekünk az Ő golgotai keresztjét, és
fölhívja a figyelmünket arra, hogy azon a kereszten a mi bűneinket és azok igazságos büntetését, a
kárhozatunkat kell szemlélnünk az Úr Jézus Krisztusban. Ő a mi bűnünket, a mi
vétkeinket, a mi kárhozatunk ítéletét vette magára. Mindezt azért vette magára, hogy Isten
megbocsásson nekünk, megszabadítson minket és üdvözítsen! Megérteti velünk, hogy mindezt nem csak
elméletileg kell értenünk, hanem rá kell bíznunk
magunkat Jézusra, Aki feltámadt a halálból, hogy üdvözítsen,
felvigyen a mennybe, boldog emberekké tegyen, megáldjon bennünket
mindennel, amivel meg akar áldani. Elvégzi a szívünkben, ne csak értsük a
keresztet és Jézust, hanem ténylegesen rábízzuk magunkat Jézusra. Átadjuk magunkat Neki,
imádjuk Őt.
Kedves testvérek a 165. dicséret, amit oly sokszor éneklünk, elmondja, hogy
Itt van Isten köztünk, jertek Őt imádni.
Itt van Isten köztünk, minden csendre térve, Őelőtte hulljon térdre.
Aki hirdeti s hallja itt az igét, adja Néki szívét.
Adja Néki szívét, adja Neki az egész életét. Imádja Őt. Ezt Ő maga végzi el
bennünk, és hiszem, hogy most is ezt végzi, lépésről-
lépésre vezet bennünket, hogy lázadókból Jézus Krisztus áldozatának,
személyének a megértői, sőt az Ő követői legyünk, akik rábízzák magukat, akik
a szívüket Neki adják. Akik fölajánlják magukat egészen, eszüket, akaratukat,
érzelmüket, lelkiismeretüket, testüket, lelküket, egész valójukat Neki. Isten
maga munkálja ezt és ha Ő munkálkodik bennünk, akkor biztos, hogy ez meg is fog történni, s
az Ő igazi imádóivá tesz bennünket.
Ámen
Imádkozzunk!
Köszönjük Néked Mennyei Atyánk, hogy ma is eljöttél hozzánk és Jézus
Krisztusra való tekintettel a Te Szentlelked által tanítasz bennünket.
Köszönjük, hogy Te magad munkálkodsz azon, hogy a tanítás során imádóiddá
váljunk, igazi imádóiddá. Kérünk Téged, hogy segíts bennünket, hogy Jézus
Krisztust, a te drága fiadat megérthessük, az Ő keresztjének a titkát világosan
láthassuk, és segíts abban, hogy egészen rábízhassuk magunkat, átadhassuk
Neki a szívünket, az életünket és ezzel is imádjuk Őt, ezzel is hódoljunk Neki.
Köszönjük Néked dicsőséges Istenünk, hogy ezen az alkalmon megértetted
velünk, hogy az istentiszteletünkön Te állsz a középpontban és nem mi. Látod,
hogy mennyiszer esünk ebbe a hibába, hogy félreértjük az egészet és magunk
miatt jövünk ide. Kérünk Téged, segíts, hogy elsősorban ne magunk miatt jöjjünk ide,
hanem Te miattad. Köszönjük Néked, hogy ha miattad jövünk ide, meg fogsz
adni mindent, amire szükségünk van anélkül is, hogy mi magunkkal törődnénk.
Légy áldott azért, hogy láthatunk Téged az igén keresztül, mint
Szentháromságot, és tudhatjuk azt, hogy Atyánk, te vagy a kiválasztó Isten,
tudhatjuk, Jézus Krisztusunk, hogy te vagy a megváltó Isten; és tudhatjuk azt,
Szentlélek Isten, hogy te vagy az elhívó és megszentelő Isten, az újjászülő Isten.
Hadd imádjunk, és hadd dicsőítsünk most Téged Szentháromság és egy örök
igaz Istenünk.
Kérünk Téged arra, hogy tekints azokra, akik közöttünk gyászolnak és a szívükben
fájdalom van, Te légy vigasztalójuk, lelküknek gyógyítója, megerősítője.
Segítsd őket, hogy Rád bízhassák magukat és lehessenek ők is a Te imádóid, egyen-egyenként.
Köszönjük Tenéked, hogy rád bízhatjuk betegeinket, kérünk, hogy erősítsd
meg őket a betegágyukon, adj nekik gyógyulást, ha lehetséges.
Különösképpen is kérünk most azért a fiatal lányért, aki súlyos betegséggel
szenved a klinikán. Kérünk Téged, hogy a te szereteteddel vedd
körül őt és erősítsd meg őt hitében.
Kérünk azért a kilenc gyermekes édesanyáért is, aki súlyos betegségbe esett, a te
gyógyító szereteteddel légy közel őhozzá is, ha lehetséges.
Kérünk, hogy a Te kegyelmeddel erősítsd meg mindazokat, akik erre szorulnak
és vond a nyomorúságban is az ő szívüket magadhoz közelebb.
Köszönjük Tenéked urunk, hogy rád bízhatjuk gyülekezetünket, kérünk, hogy Te
rendelj ki minden jót, amire szükségünk van.
Áldd meg a kicsinyeinket, a fiatalokat, az időseket, kérünk, hogy segíts meg
bennünket egységben, közösségben imádni Tégedet és a Te nevednek tiszteletet
adni itt is és egész életünkben.
Köszönjük Néked, hogy Jézus Krisztusért
meghallgattál minket. Ámen.
|
