Szeged-Újszegedi Református Egyházközség

Kik vagyunk?
Térképvázlat

 

Önéletrajz

Sípos Ete Zoltán vagyok. Valódi konzervatív református lelkészcsaládba születtem 1962-ben. Apai nagyapámat dr. Sípos Istvánnak hívták. Szentesi kubikos fiaként vasszorgalommal tanult és iskoláit – beleértve a Princeton University-t is, ahol nagydoktorit szerzett – regénybe illő és kitűnő eredménnyel végezte el. Református lelkészként és teológiai professzorként szolgálta Urát, sokféle testi-lelki bántalmazás között. Anyai nagyapám szorgalmas és józan életű kisújszállási református gazdaember volt, akit annak idején kuláknak minősítettek és majdnem minden vagyonától megfosztottak. Szüleim istenfélő emberek voltak és – hála Istennek – azok ma is. Édesapám – Sípos Ete Álmos - református lelkipásztor, mint ahogy négy fiútestvére is az. Mi tizenegyen vagyunk testvérek (hat fiú és öt lány) akik közül én vagyok a legidősebb. 1981-ben érettségiztem a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. Teológiai tanulmányaimat a budapesti Teológiai Akadémián fejeztem be 1988-ban. 1987-ben kötöttünk házasságot szeretett feleségemmel Bárdi Zsófiával, akinek eredeti foglalkozása tanítónő. Házasságunkat Isten eddig hat gyermekkel ajándékozta meg: Előd Zoltán, Zsófia Enikő, Csenge Ágnes, Kincső Virág, Hajnalka Anikó és Kinga Emőke. Első szolgálati helyünk az Albertirsai Református Egyházközségben volt, ahonnan 1993-ban jöttünk a Szeged-Újszegedi Református gyülekezetbe, elfogadva e gyülekezet akkori vezetőségének szeretetteljes meghívását. Azóta nagy örömmel szolgálunk ezen a helyen.

Úgy látom, hogy életemet – kezdettől fogva - Isten kegyelmesen irányítja. Olyan nagyszülőkkel ajándékozott meg, akik szerették az Urat, egymást és családjukat. Apai nagyapámmal folytatott beszélgetéseim során tanulgattam, hogy református keresztyén magyar ember vagyok. Szüleim az Úrra figyelve neveltek: fegyelmeztek és szerettek az Úr intései szerint. Édesapám vagy édesanyám naponta olvasott nekünk a Szentírásból. Tanítgattak imádkozni. Lehetővé tették, hogy – akkoriban szigorúan tiltott - nyári táborokban foglalkozzak a Biblia tanításaival. Ma úgy emlékszem, hogy soha nem kényszerítettek ezekre a „vallásos dolgokra”. Családunkban a szeretet légköre uralkodott. Mindezek által Isten készítgette utamat a megtérésre és a lelkészi szolgálatra…

Noha ilyen családban nőttem fel, nekem is szükségem volt arra, hogy az élő Isten kegyelmesen beavatkozzon az életembe s Ő ezt meg is tette, hiszen – bibliai kifejezéssel élve – „újonnan szült engem élő reménységre”! Úgy 12-13 éves lehettem, amikor – emlékezetem szerint először – igazán megértettem, hogy mit tett értem Jézus Krisztus a golgotai kereszten s hogy nekem is szükségem van arra a bűnbocsánatra, amit Ő nekem az élete árán megszerzett. Jól emlékszem arra, ahogy egy nyári táborban a táborvezetővel az Úr Jézushoz imádkoztam, hogy bocsássa meg bűneimet és fogadjon el követőjének. Úgy gondolok erre az eseményre, mint az Úrhoz való visszatérésemre. Tudom, hogy Ő akkor meghallgatott. Attól kezdve törekedtem arra, hogy Jézus Krisztus akarata szerint éljek. Így jártam gimnáziumba és így lettem - a teológiai akadémia első évének elvégzése után – katona. A katonaságnál eltöltött másfél év alatt Isten újra átgondoltatta velem életemet és megerősítette bennem, hogy immár érettebb fejjel is Őt és az Őneki való szolgálatot válasszam. Azóta világosan látom, hogy életem értelmét maga Jézus Krisztus adja s Ő adta legfőbb életcélomat is, nevezetesen azt, hogy Őt, a Bibliában kijelentett akarata szerint szolgáljam és az Ő dicsőségére éljek ezen a földön. Napról-napra tapasztalom úgy az egyéni, mint családi és gyülekezeti életben, hogy Megváltó Uram végtelenül szeret. Egyedül Miatta lehetek – feleségemmel és gyermekeimmel együtt – boldog ember! Mindazért, amit velem tett vagy általam elvégzett: Övé legyen a dicsőség!

Hívatásom megtalálásáról is hadd tegyek említést. Isten több oldalról is terelgetett a lelkipásztori szolgálat felé. Apai nagyapám „varázslatos” könyvtára, a teológiai könyvek, lexikonok sokasága és „illata” sokszor „foglyul ejtett”… Általános iskolás koromban együtt mentem Édesapámmal azokba a szórványgyülekezetekbe, ahová Ő akkoriban járt. Miközben kántorizáltam, hallgattam igehirdetéseit vasárnapról-vasárnapra többször is egymás után. Otthon sokszor voltam fültanúja lelkipásztorok beszélgetésének. Így szinte öntudatlanul megismerkedtem a lelkipásztori munka egyes „műhelytitkaival”. Természetesen ekkoriban még nem láttam világosan, hogy Isten milyen feladatot szánt nekem. Bár vonzódtam a lelkipásztori munka felé, nem volt számomra egyértelmű, hogy lelkipásztornak kell lennem. Hívatásom megtalálásában bizonyára szerepet játszottak a debreceni református kollégiumban eltöltött gimnáziumi évek is, bár ott és akkor ez nem tudatosult bennem. Az ősi falak közt, szinte kikerülhetetlenül hatott rám a magyar reformáció szellemisége. Sajátos hatást gyakorol az emberre annak a helynek a hangulata: a sokat látott falépcsők, a boltíves termek, a nagykönyvtár, az oratórium s a földszinti folyosókon egyházunk nagyjainak domborművei… A hívatással való vívódásaimnak végül Isten vetett végett, mert bibliaolvasásaim során, igéje által egészen bizonyossá tett arról, hogy a lelkipásztori munkát szánta nekem. „Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben…” Úgy vettem ezt, mintha egyenesen nekem mondta volna. Hálás vagyok Istennek azért, hogy református lelkipásztor lehetek. Szerintem ez a legcsodálatosabb hívatás! Hiszen az Ő örök beszédével, a Bibliával foglalkozhatok napról-napra. Sőt, az Ő igazságát hirdethetem és Jézus Krisztusról, az egyedüli Üdvözítőről beszélhetek az embereknek. Nagyon szeretem azokat a református hitbeli elődeimet, akik a legnehezebb időkben is hűek maradtak a Szentíráshoz s ha kellett az életük odaáldozásával pecsételték meg tanításaikat. Szeretem az eredeti és tiszta református tanításokat, amiket ősi hitvallásaink fejtenek ki, máig érvényes és erőteljes módon. Szeretem azokat az embereket is, akikhez Isten az Ő beszédével küldött és kívánom, hogy ne legyek gátja annak, hogy Istent megismerjék és Jézus Krisztus igazi tanítványai lehessenek.

Életem egyik legfontosabb bibliai igéje az, ami már nagyapám „vezérigéje” is volt:
„Az igaz ember hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”
(Zsid 10, 38-39)

Sípos Ete Zoltán

Sípos Ete Zoltán lelkipásztor

Sípos Ete Zoltán
lelkipásztor

Az embernek szüksége
van a rendre

Interjú Sípos Ete Zoltánnal

Elérhetőségeink

Cím: 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 6-8.
Telefon: (62) 430-807
E-mail: ujszeged@ref.hu
www.ujszeged.ref.hu


Együtt Jézus Krisztus dicsőségéért.
Hívunk, befogadunk, tanítunk.

Észrevételeivel és kérdéseivel forduljon hozzánk! © 2002-2014 Szeged-Újszegedi Református Egyházközség